6. Boldogult Simon Zsuzsa mesélt nekünk…
Boldogult Simon Zsuzsa mesélt nekünk a főiskolán arról, hogy egykori tanítványa, Almási Éva és a nagy színházrendező Vámos László között mekkora volt hajdan a szerelem. Hogy azok mennyire szerették egymást! Főleg a Vámos hogy imádta az Almási Évát! De Zsuzsa néni, ha így szerette, akkor miért váltak el? – kérdeztem. Rám nézett, és csak annyit mondott: rosszul szerette. Ugyanis borzasztóan fontos, hogy az ember jól szeressen valakit. Nem elég csak szeretni. Egy szülő, akinek nincs megfelelő önkontrollja, adott esetben tönkre is tudja tenni a gyerekei életét. A „társkereső gyerekeknek” éppen ezért nagyon óvatosan le kell választaniuk a szülőt erről a projektről, mert ha állandóan be kell számolni az eredményekről, akkor borítékolva van a kudarc. Az ugyanis egy hosszú folyamat, aminek a végén a 62 éves férfi anyukája figyelmeztet, hogy ne faggassam az ő fiát, mert neki az kellemetlen. E mögött nyilván van egy komoly, borzasztó múlt, és egyáltalán nem biztos, hogy a „gyerek” észreveszi, hogy mindig a szülő szemüvegén keresztül nézi azt a másikat. Mert ha már idejutottak, akkor nagyon valószínű, hogy a választásában a szülőnek akar megfelelni. Nem azt nézi, hogy ő kire vágyik, hanem azt, hogy a potenciális partner tetszene-e a szülőnek, ugyanis olyan szimbiózisban élnek, olyan erős a kapcsolatuk, hogy a párválasztásban is az anyának vagy az apának akar teljesíteni.
Az is borzasztóan fontos, hogy mielőtt belekezdesz a társkeresésbe, gondold egyszer következetesen végig az előző kapcsolataidat. Miben hibáztál Te, és miben a másik? Van-e a korábbi kapcsolataidban valami ismétlődő probléma, vagy visszatérő elem? Sokszor előfordul ugyanis, hogy valaki például mindig alkoholistát választ. Még akkor is ösztönösen megérzi ezt a minőséget, ha az illető zugivó, és de facto csak három év múlva derül ki róla, hogy alkoholista. Van, aki mindig agresszív mellett köt ki, aki üti-veri őt. Ha bármilyen ismétlődő problémát veszel észre, az majdnem biztos, hogy valamiféle családi minta követés. Folyt. köv…