9. Mit is csináltak veled eddig?

Fel kell térképezni a saját múltadat, kicsit hátralépve megvizsgálni, mint egy gombostűre tűzött pillangót, hogy mit is csináltál eddig. Mit is csináltak veled eddig? Mi motiválhatott téged eddig? Mit „tanultál” mit láttál eddig a párkapcsolatokról? Ugyanis csak akkor érdemes belekezdeni egy új kapcsolatba, ha az előzőnek levontad a tanulságait. Ha nem, akkor újra meg újra ugyanazt fogod választani, mert az ismerősség mindig valamifajta biztonságérzetet, megnyugvást ad az ismeretlennel szemben. Még akkor is, ha nem jó. Erre pedig borzasztóan kell vigyázni.

Ha egy rossz párkapcsolatról nem ismered fel, hogy az miért volt rossz neked, akkor a következő már ismerős lesz. Hogy kissé profán legyek: szar, szar, de ennek a szarnak legalább már ismered a szagát! Itt nem kell félned , tudod mire mi a válasz, tudod, hogy a rossz honnan jön és mikor és milyen és milyen technikával tudod túlélni.

Eljött hozzám egyszer egy srác, akinek az apja alkoholista volt, de nem az az agresszív, üvöltözős fajta, hanem afféle csendes, nyálcsorgató részeg. Ő gyerekként sosem értette azt a lehetetlen helyzetet, hogy a papája tulajdonképpen nem csinál semmit, folyton otthon ül, a mamája mégis folyton vele van elfoglalva, vagy üvölt rá, mint az állat,vagy néha boldognak látszik, vele meg nem törődik. Akkor még nem tudta, hogy amikor a mama boldog, a papa józan, amikor meg lesüvölti a papa fejét, akkor a papa részeg – nem is tudta, mi az, hogy részeg. A szülei később elváltak, a mamája pedig halálosan boldog volt, hogy talált egy új férjet, aki végre nem ivott, és törődött vele.

Boldogságában nem is tudott mással foglalkozni, mint a férjével – és a gyerek megint ki volt rekesztve a szeretetből. A fiú akkor lehetett olyan 10-12 éves, és még nem volt az életében gyengédség, nem volt intimitás, nem érezte, hogy szeretik. Nem érezte soha, hogy szereti az édesanyja. Mindent odaadott volna egy pusziért, egy anyai ölelésért. Természetesen magát hibáztatta, hogy ő a rossz, őt nem lehet szeretni, neki kéne valamit tenni, hogy szeresse az édesanyja. És akkor nagy titokban összespórolt a zsebpénzéből egy sálra valót a mamája születésnapjára, és halálosan büszkén odaadta. A mama ránézett a sálra, és csak annyit mondott: nem szeretem ezt a színt.

Akkor ott valami eltört ebben a fiúban. Nem tudja mi történt, mondta, de nagy baj történt. Élte tovább az életét, de már nem várt szeretetet sehonnan. Húszéves kora körül azonban megismerkedett egy lánnyal, aki halálosan szerelmes lett belé. Szerette a lányt , de nem volt szerelmes belé. De egyszer csak érezte, hogy mélyen szeretik, ami vele még soha nem fordult elő. Rögtön el is vette feleségül, mert életében először kapott valami olyat, amire vágyott, amiről azt gondolta ,ő valamiért nem érdemli meg. Igaz, hogy nem attól, akitől szerette volna, de hát ez is valami volt, legalábbis ő ekkor még azt hitte. Telt-múlt az idő, a lány továbbra is rajongott érte, míg ő egyre inkább azt érezte, hogy ezt az érzést képtelen viszonozni. Elhagyni azonban nem merte, mert arra gondolt, ha ezt a nőt elengedi, akkor őt nyilván soha többé nem fogja szeretni senki. Néhány év leforgása alatt pánikbeteg lett, mert az egy őrületes lelki feszültség, ha valaki olyan kapcsolatban él, ahol nem szereti azt, aki őt viszont rajongva szereti – szinte borítékolható volt, hogy ez előbb-utóbb valamilyen tünet formájában is utat tör magának.

A fiú egyszer nem bírta tovább és elmondta a feleségének, hogy ő szereti, de nem szerelmes, nem is volt és nem is les , bár mindent megadott volna ,hogy szerelemmel szerethesse..Miután elváltak, a fiú kigyógyult a pánikbetegségből, de magát a viselkedésmintát nem képes abbahagyni, és azóta is csak olyan nőket tud választani, akik őt szeretik, miközben az érzés nem kölcsönös. Mert gyermekkorában annyira megsérült, hogy valószínűleg egy hosszú pszichoterápia kéne ahhoz, hogy újra egészségesen tudjon működni. Folyt.köv…