A másik az autonómia, ami magyarul annyit jelent, hogy független személyiség vagy, megvannak a kialakult erkölcsi és etikai elveid, véleményed, amelyek szerint a világban mozogsz. Ez elengedhetetlen feltétele a jó párválasztásnak. Ha az identitásod rendben van és autonóm, szilárd személyiség vagy akkor sokkal jobban el tudod dönteni, milyen kapcsolatot akarsz és milyen az az ember, aki hozzád illik, akire vágysz. Az az igazán autonóm, független személyiség, aki felelősséget tud vállalni a cselekedeteiért. ,tartja az adott szavát, aki ugyanazt teszi, ha látják, mintha  nem látják. Ha a Körúton összekoccansz egy másik autóval a te hibádból, akkor adsz neki egy betétlapot. Ez ugye természetes, sok autó, sok ember, sok tanú van. De ha éjjel mész haza egy mellékutcában és meghúzol egy autót, amit senki nem lát, senki nem tud, és akkor is ráteszel a szélvédőjére egy betétlapot, akkor az erkölcsi, etikai normáid rendben vannak.

De ha akkor elszelsz, mert úgyse látja senki, akkor valami gáz van. Akkor az azt jelenti, hogy mást mutatsz kifelé, mint ami benned van, ebben az esetben erkölcsileg, de akkor ott valami kavar van, és ugyanúgy igaz lehet a jellemedre a céljaidra és vágyaidra, vagy a saját magadról alkotott képre is. Magam helyett, egy magamról, általam elképzelt képet mutatok a világnak, olyan képet, aki nem én vagyok. Nem vagyok önazonos. Mondok egy példát, hogy miért baj ez a társkeresés szempontjából: Folyt. köv….

Ha az embernek nagyjából sikerül rájönnie, hogy miért volt eddig sikertelen a párkapcsolataiban, miért voltak szerencsétlenek a választásai, és ő maga nem tudja rá a gyógyírt, akkor tényleg érdemes elmenni egy szakemberhez. Magadat nem tudod kihúzni a hajadnál fogva a vízből. Senki nem várhatja el, hogy egy nagy traumán átesett ember megreparálja a saját lelkét. Ahhoz kell egy külső szem,hozzáértő külső segítség.

Nagyon sokan azonban szégyellik, hogy elmenjenek egy szakemberhez (nincs ezen semmi szégyellnivaló!), ráadásul Magyarországon sajnos TB-kártyára nem lehet részt venni pszichoterápián, ami meg, legyünk őszinték, magánrendelésben nem olcsó. Ennek ellenére azt mondom, hogy a lelki sérülések szakszerű kezelése legalább olyan fontos, mint a fizikai problémáké, sőt, sok esetben még fontosabb.

Olyat még sosem hallottam, hogy valaki egy bicskával nekiesik a hasfalának, hogy kivegye a vakbelét, mert megmondták, hogy a következő rohamnál operálni kell, de ha megreped vagy ne adj Isten eltörik a lelked, akkor jön a „hogy tudna egy ismeretlen segíteni, nekem kell megoldanom a saját problémámat” meg jön a „szedd össze már magad, majd az idő begyógyítja a sebeket, Afrikában éhen halnak a gyerekek, erre gondolj!” Én versenyszerűen úsztam. Nagyjából bárkit kimentek a vízből, ha ott fuldoklik előttem. De ha velem történik valami, magamat nem tudom a hajamnál fogva kimenteni! Érted?

Három évvel később a mama újra férjhez ment – szerencsére egy olyan férfit választott, aki ezt a fiút tényleg szerette, és az érzés kölcsönös volt. Még elég kicsi volt, hogy kialakuljon egy szoros kötődés közöttük, de azért ő pontosan tudta, mert a megfelelő életkorban elmondták neki, hogy ez az ember nem az ő édesapja. Az ő édesapja elment.

– Hol van? – kérdezte.
– Nem tudjuk.
– Kíváncsi rám?
– Nem kíváncsi.
– Fel tudjuk venni vele a kapcsolatot?
– Nem.

Ennyiben maradtak. Majd ez a fiú felnőtt, megnősült, és viszonylag hamar kiderült, hogy rosszul választott, boldogtalan a feleségével. Számára azonban az ő előtörténete – vagyis az apja magatartása – azt jelentette: a boldogtalanság nem lehet ok arra, hogy valaki kiszálljon a házasságából és ezzel boldogtalanná tegyen valakit, aki őt szereti. Az ő apja ugyanis ezzel szerencsétlenné tette a fiát, aki kénytelen volt megszenvedni azt, hogy ő nem volt fontos és az apja az édesanyjával együtt, őt is elhagyta.. Egyébként minden gyerek úgy gondolja, ha elválnak a szülei, hogy őmiatta történt. Ezért olyan értékrend alakult ki ebben a fiúban , hogy attól, hogy ő boldogtalan, még nincs joga boldogtalanná tenni azt, aki őt szereti. Mert a felesége szerette őt. Ő tehát az ellenkező irányba ment, mint az apja, de az is nagyon rossz irány volt, mert saját magát tette boldogtalanná. Le is élt volna így egy egész életet, ha a felesége tizenöt év után egyszer csak bele nem szeret valakibe, és el nem hagyja. Akkor ő nagyon fellélegzett, és pontosan tizenkét évvel tovább volt boldogtalan, mint kellett volna.

Boldogult Simon Zsuzsa mesélt nekünk a főiskolán arról, hogy egykori tanítványa, Almási Éva és a nagy színházrendező Vámos László között mekkora volt hajdan a szerelem. Hogy azok mennyire szerették egymást! Főleg a Vámos hogy imádta az Almási Évát! De Zsuzsa néni, ha így szerette, akkor miért váltak el? – kérdeztem. Rám nézett, és csak annyit mondott: rosszul szerette. Ugyanis borzasztóan fontos, hogy az ember jól szeressen valakit. Nem elég csak szeretni. Egy szülő, akinek nincs megfelelő önkontrollja, adott esetben tönkre is tudja tenni a gyerekei életét. A „társkereső gyerekeknek” éppen ezért nagyon óvatosan le kell választaniuk a szülőt erről a projektről, mert ha állandóan be kell számolni az eredményekről, akkor borítékolva van a kudarc. Az ugyanis egy hosszú folyamat, aminek a végén a 62 éves férfi anyukája figyelmeztet, hogy ne faggassam az ő fiát, mert neki az kellemetlen. E mögött nyilván van egy komoly, borzasztó múlt, és egyáltalán nem biztos, hogy a „gyerek” észreveszi, hogy mindig a szülő szemüvegén keresztül nézi azt a másikat. Mert ha már idejutottak, akkor nagyon valószínű, hogy a választásában a szülőnek akar megfelelni. Nem azt nézi, hogy ő kire vágyik, hanem azt, hogy a potenciális partner tetszene-e a szülőnek, ugyanis olyan szimbiózisban élnek, olyan erős a kapcsolatuk, hogy a párválasztásban is az anyának vagy az apának akar teljesíteni.
Az is borzasztóan fontos, hogy mielőtt belekezdesz a társkeresésbe, gondold egyszer következetesen végig az előző kapcsolataidat. Miben hibáztál Te, és miben a másik? Van-e a korábbi kapcsolataidban valami ismétlődő probléma, vagy visszatérő elem? Sokszor előfordul ugyanis, hogy valaki például mindig alkoholistát választ. Még akkor is ösztönösen megérzi ezt a minőséget, ha az illető zugivó, és de facto csak három év múlva derül ki róla, hogy alkoholista. Van, aki mindig agresszív mellett köt ki, aki üti-veri őt. Ha bármilyen ismétlődő problémát veszel észre, az majdnem biztos, hogy valamiféle családi minta követés. Folyt. köv…

Van egy típus, akitől, ha megkérdezem, hogy mióta van egyedül, azt válaszolja, hogy öt napja. És mi történt öt nappal ezelőtt? „Tizenöt évig voltunk házasok, felneveltük a gyereket, azt hittem, minden rendben van, és az a szemét ringyó egyszer csak odaállt elém, hogy beleszeretett valakibe!” De hogy lenne alkalmas valaki egy új párkapcsolatra, aki tele van sérelemmel, fájdalommal, bosszúvággyal? Rengetegen keresnek úgy társat, hogy majd ők megmutatják: „te elhagytál engem, de én azért is találok valakit, akinek kellek”! Ezt így nem érdemes csinálni: még ha találnál is valakit, akkor sem fogod jól érezni magad a kapcsolatban.

Az irodában egyébként az sem ritka, hogy amikor megszólal a telefon, nem maga a potenciális társkereső jelentkezik, hanem apukák, anyukák, nagymamák és nagypapák hívnak aggódva a gyerekük, illetve az unokájuk miatt. Épp a múltkoriban volt egy emlékezetes történet: egy nagyon idős hangú néni telefonált, és elkezdte kérdezgetni, hogyan működik az iroda.
– Először is leülünk, és egy jó órát beszélgetünk… – kezdtem.
– Az nem jó! Rendezvények?
– Rendezvények nincsenek, én nem tartok rendezvényeket. Miért?
– A fiamról van szó, szegény megözvegyült öt évvel ezelőtt. Most már nagyon szeretném, ha lenne valakije, de nem akarom annak kitenni, hogy mindenféle kérdésekkel zaklassa a múltjáról!vHogy meséltesse össze-vissza arról,hogy mi volt meg hogy volt. Arra gondoltam, ha van valami rendezvény, akkor majd ott találkozik valakivel.
– A fia tudja, hogy Ön ilyesmiben gondolkodik?
– Nem, dehogy tudja!
– Akkor mégis hogyan akarja odavinni őt a rendezvényre?
– Hát, megkérem, hogy kísérjen el. Bemegyünk, leülünk, aztán majd megmutatom neki, hogy melyik nőt kérje fel!
– Mondja, hány éves a maga fia?
– Hatvankettő. Miért?
Ez hihetetlennek hangzó történet, pedig sok ilyen volt ám az iroda történetében. A múltkor például a lánya ügyében telefonált egy apuka, én meg újra feldobtam a jól bevált kérdést:
– Tudja a lánya, hogy telefonált?
– Nem tudja, de hát mit csináljak, a lányomnak volt egy kapcsolata, ami március elején véget ért, és én nagyon szeretném, hogy most már legyen valakije. De a lányom egy lépést sem hajlandó tenni az ügy érdekében! Csak szomorkodik itthon, nekem meg fáj a szívem, ha ránézek. Az apja vagyok, segíteni szeretnék.
– Én azt tudom tanácsolni, hogy ha jó önök között a kapcsolat, akkor jöjjön el, fizesse be a lányát, és ajándékba adja oda neki ezt a lehetőséget! Majd a lánya eldönti, hogy kezd-e vele valamit, vagy sem!
– Ez így isteni! – mondta az apuka, és el is jött, befizette a lányát.
Az én irodámban beiratkozás után mindenki kap egy kis kulcstartót, amin mindenféle hasznos információk szerepelnek. Mondtam az apukának, hogy ezt adja oda a lányának ajándékba, és mondja meg, hogy ez egy lehetőség – ha van kedve, éljen vele. Mondja meg, én szeretettel várom. Kisvártatva meg is jelent a lány az irodában, elkezdtünk beszélgetni, és egy perc alatt kiderült, hogy még mindig abba a pasiba szerelmes, aki elhagyta őt. Erről a papa persze nem tudott, mert a lány nem akart fájdalmat okozni neki azzal, hogy ő ennyire boldogtalan. Nálam persze a taknya-nyála egybefolyt, úgy zokogott, hogy a Józsi hogy elbánt vele. Hetente egyszer eljött, és ilyenkor arról beszélgettünk, mekkora esély van arra, hogy Józsi visszatérjen, és mit lehetne tenni az ügy érdekében. Meg is próbált ezt-azt, de ezek a lehetőségek sorra kudarcba fulladtak. Akkor végre elkezdtünk azon dolgozni, hogy Józsit sikerüljön elfelejtenie – persze mindketten tudtuk, hogy ez egy hosszú folyamat lesz. Húsvét után azonban egyszer csak telefonált apuka.
– Katika, én nagyot csalódtam magában! Azt hittem, hogy húsvétkor már a keblemre ölelhetem a leendő vejemet, és még mindig semmi!
– Ne haragudjon, szüreteli már a cseresznyét?
– Hogy szüretelném? A cseresznye még ilyenkor nem érik.
– De miért nem intézi el, hogy érjen?
– Hogy tudnám elintézni, Katika?
– És én hogy tudjam elintézni, hogy a maga lánya beleszeressen valakibe? Körülbelül annyi hatalmam van fölötte, mint magának a cseresznye fölött!
Nem mondhattam el neki: egyelőre ott tartunk, hogy a Józsiból hogyan lehetne kiszeretni, arról még szó sincs, hogy egy randevút lebonyolított volna. A papa azonban úgy gondolta, hogy ha ő március elején odaküldte hozzám a lányát, akkor húsvétkor már ott lesz fellobogózva a vőlegény. Elképesztőek tudnak lenni a szülők, még akkor is, ha a legnagyobb, legőszintébb szeretet vezérli őket! Folyt. köv…