3. Amikor az ember még egész egyszerűen nem áll készen arra…

Nagyon gyakori az is, amikor az ember még egész egyszerűen nem áll készen arra, hogy új párkapcsolata legyen, mert nincsenek lekötetlen vegyértékei. A múltkor eljött hozzám egy fiatal kezdő orvos, és elmondta, hogy volt egy barátnője, akinek a szülei rablógyilkosság áldozatai lettek. A lány a tragédia után idegösszeroppanást kapott, és a vidéki kisvárosból, ahol lakott, Budapestre került pszichiátriára. Itt volt a fiú segédorvos, így ismerkedtek meg. Hatalmas szerelem szövődött közöttük, és amikor a lány már olyan állapotban volt, hogy visszamehetett a kisvárosba, a fiú is vele ment. Sokkal rosszabb állásba, sokkal rosszabb körülmények közé – de hát a szerelem az szerelem. Óvta, gondoskodott róla, miközben a saját családját kénytelen volt elhanyagolni, hiszen ez a kisváros nagyon messze volt Budapesttől, és ő nem tudott állandóan jönni-menni a családja és a lány között. Mindenestől a szerelme felépülésének szentelte magát. Ez így ment fél évig, és a lány egyre biztosabban állt a talpán, egyre jobban lett, már elkezdett dolgozni is, és látszott, hogy lassan feldolgozza ezt a szörnyűséges tragédiát. Amikor egy délután a fiú a szokásosnál korábban ment haza, és ott találta őt egy pasival félreérthetetlen helyzetben, a lány csak annyit mondott: köszi, meggyógyultam. Amikor a fiú itt tartott a történetben, már zokogott. Mikor történt ez, kérdeztem. Három héttel ezelőtt. És akkor itt mit keres? – érdeklődtem. Társat? Mert azt gondolom, hogy ez még nagyon korai.

Az embernek le kell zárnia a múltját, mert amíg nincsenek szabad, lekötetlen vegyértékei, addig nem tud kötődni. Bármennyire is szeretne tovább lépni, amíg az előző kapcsolata őbenne intenzíven él, addig nem fog menni a dolog. Sajnos, az ember – főleg, ha elhagyták – hajlamos megdumálni saját magát, hogy már túl van rajta. Csak aztán jönnek a folyamatos kudarcok, ő meg nem érti, hogy miért. Azért, mert még egyszerűen nem tart ott, hogy ez sikerülhessen. Folyt.köv….