Bármi megtörténhet…

Egy nem mindennapi sikersztori

Most nem egy sablonos siker sztorit szeretnék veled megosztani, hogy az irodámban egymásra talált x és y és azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak. Arról szeretnék írni, hogy sohasem tudhatod milyen úton jutsz el a társadhoz.

Nincs mit veszítened! Élj minden egyes lehetőséggel, hiszen sosem tudhatod mit hoz az élet!

Szóval, Attila már fél éve az iroda tagja volt, randevúzgatott ezzel-azzal, de két-három randinál sosem bonyolított le többet ugyanazzal a nővel. Mindig volt valami, ami nem volt jó… Hol ez volt a baj, hol az.

Így aztán nagyon boldog voltam, amikor kiderült, Enikővel már két hónapja találkozgatnak és ráadásul egyre sűrűbben. Drukkoltam nekik nagyon, de mint utóbb kiderült, hiába. Eltelt négy hónap, már ismerték egymás szüleit, barátait, sok közös programot csináltak velük, amikor Attila megérezte a már ismerős érzést: nem ő az. Attila 45 éves, baleseti sebész, túl egy elkapkodott házasságon és megesküdött magának, hogy csak akkor köteleződik el újra, ha ezer százalékig biztos lesz a dolgában. De most, négy hónap elteltével, ismét azt érezte, nem Enikő a végső megoldás.

Azon a bizonyos hétvégén egy nagy túra volt tervbe véve, összesen négy pár indult a Bükkbe. Attila már elhatározta, megmondja Enikőnek, hogy ennyi volt, de ezen a túrán még nem akarta magára hagyni, nem akarta, hogy egyedül kelljen három párral kirándulnia. Eldöntötte, ha visszaérnek, elmondja. Elmondja, hogy nagyon kedveli, de nem akarja lopni az idejét, ő ezt a kapcsolatot örökre nem tudja felvállalni.

Elindultak nyolcan, négy pár, vidáman, a gyönyörű tájon, Enikő mit sem sejtve.

Attila a dombok között menetelve, újra meg újra fogalmazta magában a mondatokat, milyen szöveggel tudná a legkisebb fájdalmat okozni Enikőnek, hiszen kedvelte a lányt.

Így aztán a fájdalmas sikításra is csak pár másodperccel később reagált.

Edit, az egyik túratárs feküdt a földön kicsavarodott lábbal, hófehéren a fájdalomtól.

Attila, ahogy mondtam, baleseti sebész volt, így rögtön a helyzet ura lett, a legnagyobb magabiztossággal tette, amit kellett.

Utólag, ahogy Attila mesélte nekem, amíg a két fadarab közé illesztette Edit lábát, amíg hevenyészett hordágyat készítettek, amíg valami fájdalomcsillapítót keresett a táskájában, össze-össze villant a tekintetük…….folytassam? Természetesen abból adódóan, hogy Edit Attila egyik ismerősének volt a párja, sok fájdalom és konfliktus adódott, volt botrány bőven oda és vissza, de az igaz szerelemnek nem lehet parancsolni. Kellett egy kis idő, de a társaság elfogadta az új párt..

Ez tavaly ősszel történt, most kaptam az esküvői meghívót. Szóval, ha Attila nem jön el az irodámba társat keresni, valószínűleg soha nem ismeri meg Editet.

Írhattam volna rengeteg sikeres összetalálkozást az irodám történeteiből, de szándékosan ezt választottam.

A tanulság: soha nem lehet tudni, miből mi következik. Mondj igent, minden egyes lehetőségre, mert biztosan több minden fog veled történni, mintha csak otthon ülnél. Ha teszel érte, bármi megtörténhet!

 

Készen állsz egy lehetőségre?

 

25 év tapasztalattal a hátam mögött, közel 30.000 embernek segítettem már.

Ha szeretnéd te is megtalálni a társad, mindemellett önismeretre szert tenni akkor a legjobb helyen jársz!

Az első beszélgetés ingyenes, ezért ott még mindig dönthetsz úgy, hogy mégsem szeretnél belépni a társtaláló irodába. A lehetőség adott, nincs mit veszítened!

Várlak sok szeretettel: Kánya Kata

Időpontegyeztetés: 06 30 357 6557