Ikrek 8. rész
Aztán már minden ment magától. Márti egyre többször intézte úgy, hogy kettesben lehessen Zsolttal, éjszakákat beszélgettek át már csak ketten, nagyokat kirándultak már csak ketten és amikor először utaztak el egy hétvégére ketten, Levente letette a fegyvert. Megértette, hogy Márti véglegesen választott és életében először, igazi mély fájdalommal a szívében, lemondott a lányról és őszinte, mély szeretettel kívánta, hogy testvére boldog legyen. Zsolt persze nem volt felhőtlenül boldog. Az elején iszonyatos lelkiismeret furdalása volt, de ahogy erősödött a kapcsolatuk, ahogy Mártit egyre boldogabbnak látta maga mellett, úgy halványult a részeg este emléke. Aztán minden úgy történt, ahogy úgy általában történni szokott. Diploma, házasság, egy gyerek, még egy gyerek- kerek volt a világ. Levente is szépen, lassan része lett az életüknek.
Zsoltnak sikerült mélyre ásnia annak a bulinak az emlékét, Márti is lassacskán csak a sógorának tekintette őt. A gyerekek imádták, természetes volt, hogy a nagy sátoros ünnepeket mindig együtt töltik. Miután Levente nem nősült meg, nem is voltak hosszú kapcsolatai, változatlanul nagy kanállal ette a nőket, lehetett rá számítani, ha vigyázni kellett a két lányra vagy ha a családnak bármi segítség kellett. Szép lassan teltek a hetek, a hónapok, az évek. Néha, a vasárnapi ebédnél, ahogy Zsolt kanalazta a levesét és olyan megbízható, becsületes, megfontolt férjként ült az asztalfőn, Mártinak eszébe jutott az apja…meg, hogy milyen régen nem nevetett egy jót, milyen rég nem táncolt önfeledten, és mikor csinált utoljára valami őrültséget – de elhessegette magától ezeket a gondolatokat.
Arra jutott, hogy biztosan mindenki belefásul a szürke hétköznapokba, ez az élet rendes menete. Aztán amikor a szingli barátnőire gondolt, akik megalázóbbnál, megalázóbb randevúkról , idióta pasasokról és kilátástalanul magányos hétvégékről panaszkodtak, még hálás is volt a sorsnak ezért a kerek családért. És persze mi baja is lehetett volna: férje szerette, a lányait imádta, mindenki egészséges és anyagilag is rendben vannak. És persze: mit szólnának a barátnői, ha azzal állna elő, hogy minden vágya esténként csillagokat nézni egy tónál, raftingtúrára menni, de legalábbis felvenni egy görkorcsolyát és nevetve végigsuhanni vele az utcán. Jó dolgomban, nem tudom mit csináljak – gondolta és egy kicsit el is szégyellte magát.