Nem kérek tanácsot, mert nem tudom megfogadni.

A kórházból egyenesen Barbarához költöztem. Természetesen Csillának előtte elmondtam mindent. Azt a beszélgetést nem szeretném elmesélni, képtelen lennék újra élni. Olyan voltam, mint egy skizofrén. Egyik énem tiltakozott minden mondat ellen, amit Csillának mondtam. A másik énem meg mondta kíméletlenül azokat a mondatokat, amivel darabokra törtem a szívét. Nem ismerek olyan szuper embert, mint ő. Tönkretettem. Megértettem, milyen egy drogos lelke. Miközben, szétesik a szégyentől, mert az utolsó fillért is ellopja, ami a gyerekei kajájára kell, ellopja, mert a drog utáni vágya, még annál is erősebb. Hát, ha ez a kapuzárási pánik, részvétem az összes férfitársamnak. Csak annyit tudok tanácsolni, próbálják megúszni valahogy, ha tudják! Ebbe bele kell dögleni, ebből nem lehet jól kijönni! Próbáltam a gyerekekkel tartani a kapcsolatot, de a két nagyobb hallani sem akart rólam, Attilát néhányszor elhoztam, de olyan nyögve nyelősek voltak ezek a találkozások. Én szégyelltem magam, ő láthatóan feszengett. Megértettem, egy idő után nem erőltettem. Éltünk Barbarával a pici albérletében. Munkám nem volt, mert természetesen a céget szőröstül – bőröstül Csillánál hagytam. Ez volt a minimum. Lézengtem a lakásban, amíg Barbara dolgozott, de amikor megjött, akkor sem volt bennem az az extatikus boldogság, amiért tönkretettem mindent. A szeretkezéseink még fantasztikusak voltak, de ami a kórházi ágyon lezajlott, nem jött vissza többet. Aztán kezdtek jönni a képek. Szeretkezés közben egyszer bevillant a három fiú arca, a karácsonyi ajándékokkal.

Következő alkalommal, azt a szerencsétlen egyetemista lányt láttam a szégyenteljes esküvőn. Máskor Csilla arcát a kórházban. A legszörnyűbb az volt, amikor az otthonunkban láttam Csillát és Attilát. Nevettek. Csilla Attilával, akihez konkrétan semmi köze nem volt, de gondoskodott róla, figyelt rá, szerette. Én meg ott hagytam őket. Napközben róttam az utcákat és próbáltam magyarázatot találni arra a sok szemétségre, amit elkövettem, éjjel meg folyamatosan kudarcot vallottam mint férfi, a felvillanó képek miatt. Egy kudarcos, átvirrasztott éjszaka után, amikor Barbara elment dolgozni, bedobáltam a cuccom egy sporttáskába, írtam Barbarának két sort, hogy ő is tudja, jobb lesz neki nélkülem, és kivettem az első garzont ami szembejött. Ez tegnap előtt volt, amikor először idejöttem. Azóta gondolkodom és nem jutottam semmire. Nem értem, miért éltem így? Nem tudom, hol csúszott el az életem? Ötvenegy éves vagyok. Annyi ember életét tettem tönkre. Annyi szívet törtem össze és soha senki nem adott rá okot. Hogy lehet ezt rendbe rakni, hogy újra tükörbe tudjak nézni? Ne ijedjen meg, nem Magától kérdezem. Csak el kellett mondanom valakinek. Nem kérek tanácsot, mert nem vagyok még alkalmas arra, hogy befogadjam. Még gondolkoznom kell! Annál többet nem tehetett, mint hogy végighallgatott. Nagy segítség volt. Köszönöm!