19. Valaki minél inkább a kora alá öltözik, annál idősebbnek fog kinézni
Nemrégiben volt a PECSÁ-ban egy rock koncert – már az is jellemző, hogy valamelyik rocksztár hatvanadik születésnapja alkalmából -, amin felléptek mindenféle kollegái, én is ott álltam a tömegben, egy farmerben, trikóban és tornacipőben. Egyszer csak jött a Charlie és elénekelt egy nótát, amit én nagyon imádok – 16 éves voltam, amikor Freinreisz Karcsi énekelte a Metro Klubban. Akkor egyszeriben belém hasított, hogy annak idején ugyanúgy egy farmerben és egy trikóban álltam ott, mint most, ugyanezt a nótát hallgattam, közben pedig gyakorlatilag eltelt egy háromnegyed élet. Mármint az én háromnegyed életem. Ma már a lányom is lényegesen idősebb, mint én akkor, amikor annak idején a Metro Klubban ezt a számot hallgattam. Mégis, miközben ott álltam, nem éreztem magamban olyan mérhetetlen nagy változást, mint ami reális lenne ahhoz képest, hogy közben elmúlt majd’ negyven év. Az embernek egy idő után gyakorlatilag megélhetetlen, felfoghatatlan, hogy elrepült az idő. De ez van és ezt tudomásul kell venni. Ha tudomásul veszed az idő múlását, bárhány éves is vagy, lehet még társad. De ha nem vesszed figyelembe az elmúlt éveket, az évek fognak győzni feletted.
Az érem másik oldala, amikor eljön az irodába egy negyvenéves nő, aki szerint neki az a problémája, hogy harmincnak se néz ki, én meg egy perccel sem gondolnám fiatalabbnak, mint negyven– pedig valóban úgy öltözködik, mintha huszonöt lenne, de még inkább úgy, mintha húsz. Ez a „lenyomom a tiniket is!” jelszavú, harcos kategória, akinek mindegy, hogy a hája rábuggyan a széles övére, és hogy a hervadó keble már minden csak nem kívánatos a derékig kivágott trikóban – mert ő nem adja meg magát! Csak az a baj, hogy kilóg a lóláb, mert ezzel nem azt kommunikálja, hogy ő egy, a korát meghazudtoló, jópofa, klassz nő, hanem szánalmassá válik a férfiak szemében a hiábavaló erőfeszítéseivel, mert ő egy fiatalokat majmoló negyven éves nő. Egy nő minél inkább a kora „alá” öltözik- ez vonatkozik frizurára, sminkre is-annál idősebbnek fog látszani, mert ő teremti meg saját maga számára a kontrasztot. Láttam már harmincnak kinéző negyvenes nőket, de ők nem a lányuk ruhatárából lopkodták össze a szerelésüket. Nyilván jó géneket is örököltek, de a kisugárzásuk volt nagyon fiatalos és kitaláltak maguknak egy egyéni stílust amitől összhangban volt az egész hóbelevanc. Persze, ez vonatkozik a férfiakra is, akik ugyan kopaszok, de a három szál lófarkuk ott kunkorodik szánalmasan a nyakukban vagy a Harley-Davidson-os bőrszerkó félő, hogy lepattan róluk az évtizedek alatt felkúszott negyven kilótól…és sorolhatnám. Folyt.köv