A két fiút sem hagyta hidegen a rövid, de sikertelen találkozás.

A két fiút sem hagyta hidegen a rövid, de sikertelen találkozás. És bár a lányok azok, akik az első randi alatt már azon gondolkodnak, hol tartsák az esküvőt és meghívják –e Jolánt, aki a múltkor elég szemét módon viselkedett, meg hogy majd a közös gyerek inkább zenei, vagy inkább sporttagozatos suliba járjon, most Zsolt volt az aki hajnalban, mikor ágyba került, maga sem értette miért, de azon kezdett gondolkodni, milyen lehetne a közös élet ezzel a számára szinte ismeretlen lánnyal. Maga sem értette azt a vonzalmat, amit Márti váltott ki belőle: belelátta mindazokat a tulajdonságokat, amiket leendő párjától elvárt. Kedvességet, tisztaságot, őszinteséget és a kislányos bájt. Ahogy közeledett a tábor vége, Levente is meglátta ebben a szép, szőke lányban mindazt, amit eddig egy lányban sem talált meg: erőt, határozottságot, fantáziát, vagányságot. Ebből is látszik, hogy mindannyian más szemüveget hordunk. Ahány vagyunk, annyiféle világ, annyiféle valóság létezik. Leventének imponált, hogy Márti nem akarja megadni magát. Felébredt benne a vadász ösztön, amire eddig nem igazán volt szüksége. Vagy, mert egy perc alatt az ölébe hullott a kiszemelt áldozat, aki meg nem, az nem érdekelte annyira, hogy harcoljon érte. De Márti más volt. Ő kellett. Szó se róla, mindent bedobott, csak hogy célt érjen.

Már az egyetemi padokat koptatták és annak ellenére, hogy egyik fiú sem ért célt a táborban, szép lassan összebarátkoztak. A fiúk nem nyomultak, Márti meg okosnak, kedvesnek, segítőkésznek találta őket. Lassan elválaszthatatlanok lettek – sok közös órájuk volt – mindig egymás mellett ültek mind a hárman, mindenhová együtt mentek, sok közös programokat csináltak. Úgy emlegette őket az évfolyam: a nagy hármas. Akkorra már Zsolt is, Levente is tudta, de semmi jelét nem adta, hogy menthetetlenül beleszeretett Mártiba.

A folytatás itt olvasható ›