Olyan voltam, mint egy hajóskapitány, akinek minden kikötőben van egy felesége..
Lassan megnyugodtak a kedélyek, ment tovább az élet, aztán jött az a sportsérülés, amiből nem tudtam kikecmeregni és abbahagytam a vízilabdát. Felvettek a tanító képző főiskolára, ne kérdezze miért mentem oda, nem tudom. Könnyűnek tűnt. Onnan, megint csak jó életem volt. Éltem a főiskolások felhőtlen életét. Azért az hozzátartozik, hogy elég jól voltam eleresztve, a szüleim már az átkosban maszekok voltak, igaz dolgoztak rogyásig, de nagyon jómódban éltünk. Elvégeztem a főiskolát, de eszembe se jutott, hogy tanítsak, beálltam a családi vállalkozásba dolgozni. Műanyag játékokat gyártottunk és terítettük az egész országban. Tetszett nekem a munka. Én, meg egy másik alkalmazott vittük a cuccot a játékboltoknak. Furikáztam egy jó autóval, le-föl az egész országban. Nem volt kötöttség, csak oda kellet érni az áruval. Amikor meg nem volt semmi, szabad voltam. Hajtott a vérem, csajoztam össze- vissza. Aztán, úgy huszonhat lehettem, amikor egy bulin megismerkedtem Csillával. Illetve már ismertük egymást, egy évvel volt fiatalabb nálam, ő akkor úszott, amikor én pólóztam. Belevaló, vagány csaj volt. Meg szép is. Azt már megfigyeltem, hogy azok a nők, akik komolyabban sportoltak, azok jobb fejek, mint akik nem. És ezt ki lehet szúrni rögtön. Lazábbak, nyitottabbak, könnyebben barátkoznak, jobban veszik a poénokat, lehet velük hülyéskedni, nem sértődnek meg rögtön. Csilla is ilyen volt. Először csak nosztalgiáztunk, hogy milyen volt az élet az uszodában, meg ilyenek. Aztán randi, randit követett és én voltam a legjobban megdöbbenve , amikor rájöttem beleszerettem ebbe a lányba. Öntelten hangzik, de most magának mit szépítsem, az nekem természetes volt, hogy ő szerelmes belém. Nekem viszont, ez egy vadonatúj érzés volt. Volt már az a szégyenletes esküvőm, mentségemre legyen mondva, mielőtt megkértem Csilla kezét, nagyon nehezen, de elmeséltem neki mekkora egy szemét voltam. –Gyerek voltál még-legyintett Csilla. De figyelmeztetlek, ha az én esküvőmön is kiderül, hogy fogadásból állunk oltár elé, azt nem úszod meg ilyen könnyen, mert én kinyírlak, azt biztosra veheted! – és megcsókolt. Mondom, nagyon jó fej volt, illetve most is az. Jól éltünk. A szüleimtől nászajándékba megkaptuk az egész céget. Robotoltak több mint negyven évig, igaz, hogy messze az átlag felett éltek, de elfáradtak. Csilla aprópénzért volt könyvelő egy közepes irodában.. Otthagyta és felosztottuk a munkát. Ő otthonról irányította a céget, csinálta a könyvelést meg a logisztikát, én meg egy alkalmazott, vittük az árut meg felügyeltem a kis üzemet. Szépen gyarapodtunk. Csilla sem szakadt meg a munkában, én sem , elment már jó pár év, őrült nagy boldogság volt, hogy érkezik az első poronty. Harminchárom voltam – Krisztusi kor- amikor megszületett Ottó, két év múlva Kristóf. Két szuper kölyök, egy szuper feleség, jól menő vállalkozás. Mese. És az ember mindig többet akar!
-Ugye, olyan nincs, hogy én itt tök őszintén elmondok mindent, maga meg megutál azért, amit csináltam? – Olyan nincs- nyugtattam meg. Én nem azért ülök itt, hogy ítélkezzem, hanem , hogy segítsek, ha tudok. Gondolom, most újabb szörnyűség következik .- Ahogy vesszük- válaszolta- de mondjuk, igen. Nem tehettem igazán arról, ami történt, de vita nincs, én voltam a hunyó. Szerettem Csillát, szerettem a gyerekeimet, boldog voltam a családommal, de amikor elhagytam a Budapest táblát, valahogy a lelkemben vagy az érzéseimben átváltoztam egy független férfivá. Jártam az országot és olyan voltam, mint a hajóskapitány akinek minden kikötőben van egy felesége.