Ikrek 5. rész

A két fiút sem hagyta hidegen a rövid, de sikertelen találkozás. És bár a lányok azok, akik az első randi alatt már azon gondolkodnak, hol tartsák az esküvőt és meghívják –e Jolánt, aki a múltkor elég szemét módon viselkedett, meg hogy majd a közös gyerek inkább zenei, vagy inkább sporttagozatos suliba járjon, most Zsolt volt az aki hajnalban, mikor ágyba került, maga sem értette miért, de azon kezdett gondolkodni, milyen lehetne a közös élet ezzel a számára szinte ismeretlen lánnyal. Maga sem értette azt a vonzalmat, amit Márti váltott ki belőle: belelátta mindazokat a tulajdonságokat, amiket leendő párjától elvárt. Kedvességet, tisztaságot, őszinteséget és a kislányos bájt. Ahogy közeledett a tábor vége, Levente is meglátta ebben a szép, szőke lányban mindazt, amit eddig egy lányban sem talált meg: erőt, határozottságot, fantáziát, vagányságot. Ebből is látszik, hogy mindannyian más szemüveget hordunk. Ahány vagyunk, annyiféle világ, annyiféle valóság létezik. Leventének imponált, hogy Márti nem akarja megadni magát. Felébredt benne a vadász ösztön, amire eddig nem igazán volt szüksége. Vagy, mert egy perc alatt az ölébe hullott a kiszemelt áldozat, aki meg nem, az nem érdekelte annyira, hogy harcoljon érte. De Márti más volt. Ő kellett. Szó se róla, mindent bedobott, csak hogy célt érjen.

Már az egyetemi padokat koptatták és annak ellenére, hogy egyik fiú sem ért célt a táborban, szép lassan összebarátkoztak. A fiúk nem nyomultak, Márti meg okosnak, kedvesnek, segítőkésznek találta őket. Lassan elválaszthatatlanok lettek – sok közös órájuk volt – mindig egymás mellett ültek mind a hárman, mindenhová együtt mentek, sok közös programokat csináltak. Úgy emlegette őket az évfolyam: a nagy hármas. Akkorra már Zsolt is, Levente is tudta, de semmi jelét nem adta, hogy menthetetlenül beleszeretett Mártiba.

A folytatás itt olvasható ›

Ikrek 4. rész

Azt írtam az elején, hogy ahányan vagyunk, annyiféle nő vagy férfi tetszhet nekünk. Hát, Zsolt és Levente esetében ez nem volt igaz. Mindkettőjüknek a magas, szőke lányok tetszettek. Talán annyi volt a különbség, hogy Zsoltot karakterénél fogva, inkább a komolyabb, megfontoltabb lányok vonzották, Levente meg nagyon bírta a vagányabb, pörgősebb csajokat. A táborban gyorsan kialakult a közösség, szerették a többiek mind a két fiút, de a falkavezér természetesen Levente lett. Ő szervezte a programokat, ő találta ki a legvadabb baromságokat. De Zsolt is vonzotta a lányokat, amikor a maga csendes, titokzatosnak tűnő módján gitározgatni kezdett. Csak ő nem vette észre a szempilla-rebegtetést, a mélyre hatoló tekinteteteket. Komoly kapcsolata még nem volt, azt is mondhatnánk nem volt még szerelmes igazán, de az egyhetes együtt járásokból, az egyéjszakás kalandokból korához képest hamar elege lett. Nem vágyott arra , hogy érzelem nélküli néhány hét után, feszengve lelépjen, vagy hogy idegen nők lakásából kóvályogjon haza hajnalban.

Aztán az egyik nap lent a táborban, eljött a mindkettejük életét végérvényesen meghatározó pillanat. Sokszor gondolkodom ezen. Történik valami, ami ott akkor, csak annyi amennyi, az ember nem is gondolkodik, mert volt már ezer hasonló helyzet, de amikor évtizdek múlva visszanéz, rájön, hogy bizonyos szempontból, akkor, ott eldőlt az élete. Ilyen, azt is mondhatjuk látszólag érdektelen pillanat volt, amikor Márti leült ahhoz a nagy asztalhoz, ahol már ott bulizott a fél gólyatábor. Ő csak azon a napon érkezett, mert valami nyári vírus ledöntötte a lábáról és lázasan átkozódott az ágyában, hogy ez is csak vele fordulhat elő, hogy lecsúszik az annyira várt első nagy, közös egyetemi élményről. Most látta először az ikreket, persze hogy rögtön feltűnt neki, de mivel a szőke haja nagyjából a fenekéig ért, magas volt és karcsú, na meg hát az arcán ott volt az a semmihez sem hasonlítható hamvas báj, a két fiú is rögtön felkapta a fejét.

Leventének több sem kellett: bedobta az addigi jól bevált csajozós dumáját. De mivel Márti tényleg tetszett a fiúknak, bőven volt tapasztalata ezekről a nyomulós fiúkról, gyorsan felismerte Leventében a Casanovát, és rutinosan lepattintotta. Zsolt a maga félszeg módján kipréselt magából egy-két közhelyes kérdést, de többre nem futotta. Ő meg uncsi- gondolta Márta-és érdekesebb társaság után nézett. Miközben átült egy másik asztalhoz, arra gondolt, milyen igazságtalan az élet: itt van két halál jóképű fiú, az egyik uncsi, a másik meg egy skalpvadász. Legalább az egyik lenne jó fej.

A folytatás itt olvasható ›

A járvány segíti a sikeres társkeresést!

Hogy lehet most társat találni?

Az egyedülállók most nehéz helyzetben vannak, hiszen a járvány határozottan lassítja a táskeresést. Az otthon töltött percek pedig egyre magányosabbnak tűnnek.

Nagyon remélem, hogy hamarosan már nem lesz ennyi program mentes estéd, de amíg így van, legyen ebben a sok rosszban valami jó is: most is adottak a feltételek, hogy tényleg megtaláld a társad.

Lényegesen lassabban és türelmesebben kell most ismerkedni, mint amikor a covid mentes, rohanó életedet éled viszont nem kell kitalálni egy frappáns randi helyszínt, nem szorulsz be a dugóba, nem töri fel a lábad az új cipőd.  Most amikor felveszitek a kapcsolatot, nem rögtön az első randi helyszínét fogjátok megbeszélni, hanem éltek a digitális kor adta számtalan lehetőségek egyikével.

Társkereső irodámnál nem érhet csalódás mire a személyes találkozásra kerül majd sor, hiszen minden taggal előzetesen személyesen beszélgetek, mielőtt belépne, ezáltal akit választasz nem lesz 10 évvel idősebb vagy 10 kilóval több a randin, illetve nem fogsz olyannal sem találkozni, akinek valamilyen le nem zárt kapcsolata működik még a háttérben.

25 éve, a covid alatt is 87%-os sikeraránnyal működő irodámban biztonságosan, a pandémiás előírások betartása mellett nagy eséllyel megtalálod a párod!

Nálam a tagságod nem jár le, addig tart, amíg meg nem találod a társad.

Hogy megbizonyodhass arról, hogy jó helyen jársz, az első beszélgetés ingyenes!

Vedd a kezedbe a sorsod és ne várj tovább! Személyes időpont egyeztetésért hívj még ma!

06 30 357 65 57  vagy 061 214 94 41

 

Ikrek 3. rész

Néha mikor megkérte Zsoltot egy-egy ikertestvéri csínytevésre, mondjuk, hogy helyettesítse egy elhamarkodottan megígért randin, Zsolt mindig nemet mondott. Levente sajnálta, hogy Zsolt nem hajlandó kiélvezni ezeket a természet adta lehetőségeket, de tiszteletben tartotta. Leventét sokkal jobban érdekelték a lányok és a bulizás – még az is megfordult a fejében, hogy rocksztár lesz, mert elég koncerten volt ahhoz, hogy lássa a buli után fürtökben várakozó csajokat és azt is, ahogy ezek a rockerek egy félmozdulattal, hogy  szedték fel közülük a legcsinosabbakat. Zsolt ezzel szemben mindig is az igazi, nagy szerelemre vágyott, arról álmodozott, hogy egyszer majd meglát egy lányt és tudni fogja első ránézésre, hogy vele fogja leélni az életét. Nem irigyelte a testvérét, a hetente új barátnőt, a mozgalmas ámde zűrös magánéletet. Tudta, hogy kissé béna a lányokkal és ez az egy volt az, amit kicsit irigyelt Leventétől A könnyedséget, a magabiztosságot, a lazaságot. Néha megpróbálta ellesni a titkot, de nem ment.

A külsejükön kívül, egy közös volt bennük, hogy mindketten a reáliákból voltak jók. Az osztályban náluk jobban senki nem értette a matekot meg a fizikát. Nem volt kérdés, irány a műszaki egyetem. Zsolt statikus, Levente építészmérnök akart lenni. Könnyen, de lelkesen készültek a felvételire és mire felocsúdtak, már a gólyatábor felé zötyögtek a vonaton. Zsolt agyán átfutott a gondolat, hogy biztos lesznek ott majd helyes lányok, aztán ki tudja, történhet bármi. Leventét inkább az öt teljes napon át, reggeltől-reggelig tartó bulizás lehetősége hozta lázba.

A folytatás itt olvasható ›

Ikrek 2. rész

Ráadásul nagyon jól néztek ki. Természetesen mindketten. Olyan mediterán típus volt a két fiú. . Sötétbarna dús haj, kreol bőr, csillogó mogyoróbarna szemek. Már az oviban imádták őket a kicsi lányok,ott még azon a „ copf húzogatós” módon, de már ott is minden lány velük akart játszani. Kicsi korukban a szüleik még kísérletet tettek, hogy egyforma ruhába járassák őket, de aztán feladták.

Mert ami Zsoltnak tetszett azt Levente nem akarta felvenni, Levente kedvenc nadrágjának a párját meg az Istennek se tudták Zsoltra ráerőltetni. Amennyire hasonlítottak kívül, annyira mások voltak belül. Zsolt csendes volt és szófogadó, elvolt magában, rajzolt, gitározott, sokat olvasott, jól megvolt egyedül. Levente egy ördögfióka volt. Benne volt minden kalandba, jött-ment a barátaival, folyamatosan mozgásban volt. Sokkal hamarabb kezdték érdekelni a lányok is, mint Zsoltot. Sokat nem kellett tennie a sikerért, a szerencsés külső mellé, egy izgalmas, elragadó személyisége volt. Tapadtak rá a lányok, és mondjuk úgy, hogy nem vissza, de élt vele.

A folytatás itt olvasható ›

Ikrek 1. rész

Ki ne hallott volna már az ikertestvérek különleges kapcsolatáról? Hogy ezer kilométerről megérzik, ha a másikkal valami baj van, hogy egy hihetetlen véd és dacszövetség működik közöttük, hogy az a szimbiózis, ahogy az anyaméhen belüli életüket élik, kitart egy életen át. ( A most oly divatos családállításokon a lelki problémák döntő többségét azzal magyarázzák, hogy az illető a méhen belül ikerpárnak indult ,de aztán a testvére meghalt és ezért van állandó hiányérzete, ezért frusztrált, ezért nem találja a helyét a világban. Hát, nem tudom, de nem is kell ezt nekem tudnom) Sok vicces történetet mesélnek az ikrek, főleg az egypetéjűek. Felcserélt randikról, egymás helyetti vizsgákról…még hihetetlen cirkuszi mutatványokról is.

Természetes, hogy ahányan vagyunk, annyiféle küllemű férfiak vagy nők tetszenek nekünk. Én például, ha meglátok egy jóképű férfit és megbököm a barátnőmet, hogy nézz már oda! Általában az a válasz: Jézusom, ez borzasztó! Meg fordítva is így van. De ha egy egypetéjű ikerpár egyik tagja tetszik, tetszeni fog a másik is, legalábbis külsőleg.

Ilyen egypetéjű ikerpár volt Levente és Zsolt……

A folytatás itt olvasható ›

Nem tudtam, hogy ez betegség…

Aztán elkezdtek jönni a kuncsaftok. Nem ügyfelek, kuncsaftok. Így hívják a profik. Ha már kurva vagyok, kuncsaftok, nem? Ők már nem voltak olyan szépek és kedvesek, mint Péter, de fizettek rendesen. Négy állandó kuncsaftom volt. Egy idős, szikár félig impotens, egy dagadt kopaszodó középkorú, egy negyvenes, akinél meztelenül kellett sétálni a lakásban kőrbe-kőrbe, meg egy fiatal széttetovált agresszív állat. Ezek voltak. Egy idő után, azt vettem észre, ha elment egy kuncsaft, azelőtt csak lezuhanyoztam, de aztán egyre több időt töltöttem a zuhany alatt. Volt, hogy két, három órát álltam és sikáltam magam. Aztán, pár hét múlva, ha elment egy kuncsaft és három óra múlva, amikor ki tudtam jönni a zuhany alól, új ágyneműt húztam és kiporszívóztam az egész lakást. Most ott tartok, hogy már csak két kuncsaftot tudok fogadni egy nap, az egyik jön mondjuk tizenegykor, elmegy egy fél óra múlva, elkezdek zuhanyozni, aztán ágyat húzok, kiporszívózok, leveszem a függönyöket, ablakot pucolok, leszedem a konyhába az összes edényt, elmosogatom, kipakolom a fiókokat, kitörlöm, körülbelül este hatra leszek kész. Akkor jön a másik. Amikor elmegy kezdődik az egész előröl. Zuhany, takarítás, hajnali négyig. Nem tudom mi ez, de ha nem csinálhatnám, kiugranék az ablakon. A másik meg, hogy nem jó ez nekem. Nem akarok kurva lenni. Szeretnék valakit, aki olyan, mint Péter volt. Egyet. De hogy csináljam?
Olyan kétségbeesetten nézett rám, a szívem majdnem megszakadt érte.

Zita- kezdtem és sokáig gondolkoztam, hogy folytassam. Általában, ha ilyen komoly problémával találkozom, nem szépítem a dolgot, sőt, még sötétebbre is festem, hogy nyomást gyakoroljak, vegye komolyan a helyzetét. És itt tényleg nagy volt a baj! – Nézd Zita! Ha azt csinálod, amit mondok, megoldhatjuk az összes problémádat. De csak akkor! Előre mondom, hosszú ideig fog tartani, mert nem kicsi a baj. De megoldható. Figyelj rám! Te, sajnos súlyos beteg vagy. Kényszerbeteg. Ez egy komoly betegség, ami, ahogy Te is látod, élhetetlenné teszi a beteg életét. Ha nem kerülsz orvoshoz, ez csak fokozódni fog. A kényszerbetegség valamilyen szorongásból fakad. De kell hozzá egy öröklődő hajlam is. A Te szorongásod nyilvánvaló. Nem akarsz kurva lenni. Minden porcikád tiltakozik azok ellen a férfiak ellen, akikkel lefekszel. A másik része meg, azt gondolom abból amit elmeséltél, hogy a mamád nagyon súlyos depresszióval küzd. Nagyon súlyossal. Ahogy mesélted már-már katatón állapotban van. A jó hír az, hogy van pénzed. Meg tudsz élni, amíg rendbe nem jössz. Én elküldelek egy fantasztikus pszichiáterhez, aki – megígérem- meg fog gyógyítani. De csak akkor tud meggyógyítani, ha Te is akarod! Ez nem olyan, mint egy műtét, hogy elaltatnak, felvágják a hasad, aztán mire felébredsz, már csak fel kell épülni. Ez kőkemény munkát kíván a részedről is! Amíg nem gyógyulsz meg, nem tudunk tovább lépni. Addig nincs értelme se munkát, se társat keresni. Ha érzel magadban annyi erőt, hogy belevágj, akkor megígérem végig melletted leszek. De ha egyetlen alkalommal nem mész el majd a terápiára, onnantól fogva nem ismerjük egymást! Érted? Nagyon nehéz lesz, előre mondom! De el kell döntened, így akarod leélni az életed, mint egy kurva, aki kényszeresen takarít, vagy szeretnél egy normális életet, munkát, családot?
Nem tudtam, hogy ez betegség- zokogta- Nem tudtam. Meg akarok gyógyulni és megígérem, megígérem……

Ez három hónapja történ. Zita időnként előkerül és elmeséli hogy alakulnak a dolgok. Nemrég beszéltem a pszichiáterrel, aki megerősítette, hogy Zita keményen dolgozik és javul. De messze van még a vége- mondta.

De még milyen messze- gondoltam. Ha majd rendbe jön, ki kell találni, mi legyen vele, hogyan tovább. Aztán a párkapcsolat. Jézusom! De már legalább úton van. Megtette az első lépéseket. És mint tudjuk, a legmesszebb lévő célhoz is az első lépésen át vezet az út.

Az én meleg férjecském visszaheterósodott?

Azt se tudtam fiú vagyok vagy lány. Annyira elfáradt az agyam a sok gondolkodásban, hogy kómásan aludtam minden éjszaka. Egyik nap eldöntöttem, megyek, másnap inamba szállt a bátorság. És ez így váltakozott heteken át. Aztán egyik éjjel, arra ébredtem, hogy valaki a bugyimban turkál és próbál befeküdni mellém az ágyba. – Zitácska, na! –felismertem apán részeg, rekedt hangját. Ahogy fölém hajolt és megpróbálta felemelni a takarót, ösztönösen felrántottam a térdem és tiszta erőből úgy rúgtam a lába közé, hogy vinnyogva esett ki a spájzból a konyhakőre. Átléptem rajta, felkaptam a ruhám, összedobáltam a cuccaimat. Nem volt nagy művészet, egy szemetes zsákban elfért. Rohantam ki a lakásból, tudtam, ha feláll szétveri az agyam. Szerencsére a bolt kulcsa nálam volt. Ott húztam meg magam reggelig. Aztán hívtam Pétert.

Nagyon szép volt az a kis garzon ahová Péter beköltöztetett. Volt benne minden. Szép bútor, TV, pici konyha, hűtő, minden ami kell. Péter állta a szavát. Minden úgy volt, ahogy megígérte. Hetente kétszer, háromszor jött. Adott pénzt bőven, nógatott, hogy menjek vásároljak, de az első hónapban még az utcára se mertem lemenni, csak az ablakból néztem azt az irdatlan forgalmat. A TV-vel nem tudtam betelni. Mindent néztem, amit adtak. Imádtam a délutáni sorozatokat. De a vetélkedőket, a filmeket, mindent. Még a politikai műsorokat is megnéztem, bár egy kukkot nem értettem belőle. Aztán lemerészkedtem az utcára is. A ház aljában volt egy kis kávézó, oda beültem délelőttönként és néztem az ablakon át az embereket. Soha nem tudtam megunni. Volt ott egy pincérlány, korombeli, egy idő után összebarátkoztunk. Azt mondtam neki, hogy itt bérelek egy lakást, ami majdnem igaz is volt, és este hattól takarítok egy irodát a környéken.

Ő elhívott néha ide-oda, vele mentem el vásárolni, ő mutatta meg Pestet. Egy hónap után tudtam meg, hogy a Kertész utcában lakom. Lassan kezdtem kiismerni magam. Este mindig otthon voltam. Ha nem néztem a Tv-t, akkor a pénzem számolgattam. Már nagyon sok volt. Mindig új meg új rejtekhelyet találtam ki. Péter úgy nézett ki, mint egy filmsztár, mindent megadott, kedves is volt, beleszerettem. Tudtam, hogy nős, azt is tudtam nem válik el soha, mert ha másban ennyire tartja a szavát, ebben miért változtatná meg? Akkor már néztem annyi filmet, hogy kitaláltam magamnak egy mesét, miszerint Péter kém, itt rejteget a világ elől, hogy ne lehessen bajom, jön ha tud, de ha nem, akkor biztos nagyon veszélyes és komoly dolgokat művel valahol. Mondjam azt, hogy boldog voltam? Élveztem azt a kis lakást, élveztem, hogy végre tisztaságban élhetek, finom ételeket ehetek, van ruhám és pénzem. Mit akarhattam volna még az élettől. Tőlem így maradhatott volna minden az idők végezetéig. De nem maradt.
Több, mint egy éve éltem már így, amikor egy este csöngettek. Gondoltam, Péter. Kinyitottam az ajtót és ledöbbentem. Ott állt egy gyönyörű nő, hosszú bundában, tűsarkú csizmában, feltornyozott fekete hajjal, maga volt az előkelőség. Tessék – néztem rá mosolyogva, mert annyira szép volt. Döbbenet ült az arcán. –

Te lány vagy? Mi történt? Az én meleg férjecském visszaheterósodott?! Bár, ahogy nézlek, lehetnél fiú is. De tök mindegy, hogy fiú vagy, vagy lány, elég volt. Mostantól vége, megértetted?! Azzal sarkon fordult és elment. Ott álltam az ajtóban, és nem tudtam megérteni amit hallottam. Igaz, Péterről egy év után sem tudtam semmit. Ebbe csak akkor gondoltam bele. Se azt hogy hol dolgozik, se azt hogy mit, se a családjáról nem beszélt, se a múltjáról. Igaz, én nem is kérdeztem. Nekem minden úgy volt jó, ahogy volt. De hogy Péter meleg? És a felesége ezt tudja? Egyáltalán, honnan tud rólam? És mi lesz most? Velem meg Péterrel? Egész éjjel nem aludtam. Nappal végig takarítottam az egész lakást, hogy múljon az idő és vártam Pétert. Amikor estefelé megjött, nyúzott volt, karikás volt a szeme. Ahogy szokott, rögtön a tárgyra tért. – Tudom, hogy itt volt a feleségem. Nem jöhetek többet, nem akarom megmagyarázni. A lakás erre az évre ki van fizetve. Olyan férfit nem tudok, aki úgy eltartana mint én, de küldök ügyfeleket, meg fogsz tudni élni. Jól. – Milyen ügyfeleket?- dadogtam. – Hát férfiakat. Kurva vagy, nem? – és egy csöpp érzelem nem volt a hangjában. Azzal letett egy vastag borítékot az asztalra és elment. Bekucorodtam a fotelba, felhúztam a lábam, átöleltem a két karommal és úgy ringattam magam órákon át. Kurva vagy, kurva vagy, kurva vagy, kurva vagy. Ez dübörgött az agyamban. Annyira beleéltem magam abba a filmbe amit kitaláltam magunkról, hogy fel se fogtam, tényleg, én egy kurva vagyok.

Megszállotja lettem a pénznek

Egész éjjel nem aludtam. Nem akarom megjátszani magam, pontosan tudtam én, hogy vannak kurvák. Tudtam, hogy pénzért csinálják, sőt ismertem is egy lányt még az általánosból, aki állítólag kurva lett. De hogy mennyiért, mit csinálnak, meg hogy megy ez, arról fogalmam se volt. De most őszinte vagyok. Izgatta a fantáziámat. Azon gondolkoztam, menni pénzt lehetne így összeszedni. És főleg, hogy gyorsan. Nem kéne még három évig rakosgatni a tízezreseket, hogy meg legyen a félmillió. És hogy ilyen gyönyörű férfiak járnak a kurvákhoz, azt meg nem is értettem. Mert azt gondoltam ez a férfi is kurvákhoz járhat, ha velem így csinált. Aztán belefáradtam a töprengésbe. Ez volt, megérte, passz. Dolgoztam tovább.

– Telt- múlt az idő, nem történt semmi. Néha még gondoltam az ismeretlen úrra, mert csak így hívtam magamban, de ahogy múltak a hónapok emlék lett belőle. Taposómalom volt az életem. A munka a boltban, aztán haza, főzni valamit, mert anyám addigra már teljesen kész volt. Szó szerint nem csinált semmit. Nem szólt napokon át egy szót sem. Olyan volt, mint egy tárgy, amit nappal a tűzhely mellé raknak, éjjelre meg beviszik az ágyba. Csont soványra fogyott, alig evett, képes volt egy egész délután egy fél pohár vízzel a kezében ülni. Szörnyű volt. Szóval, ha hazaértem, kitakarítottam, mert a koszt sose bírtam, mostam, főzni is kellett valamit, mert ha apám hazajött és nem volt kaja, tört- zúzott. Rendes volt a főnök, megengedte, hogy haza vigyem az újságokat kiolvasni, aztán másnap visszavittem. Csak vigyázni kellett, hogy ne koszolódjon. Ha kész voltam amivel kellett, nézegettem a magazinokat. A konyhából nyílt egy kicsi spájz, nem volt abban semmi. Amikor nagyobb lettem, kipakoltam onnan a régi polcokat és betettem az ágyam. Olyan kinyitható ágy volt, kicsi, éppen befért. Jó kis zug volt nekem. Oda bújtam az újságokkal, ott lapozgattam és álmodoztam, amíg el nem aludtam. Annyiból jobb volt a helyzet, hogy apám már nem hozott haza nőket. Talán szégyellte anyámat vagy valami, de ha hazajött, nagyon részegen vagy kicsit részegen, mindig egyedül jött.

– Ahogy gyűlt a pénzem, meg olvasgattam a magazinokat, egyre inkább tudtam, Budapestre akarok jönni. Volt olyan újság, amiben volt budapesti lakás meg álláshirdetés. Számolgattam, mennyiért bérelhetnék lakást, az így látszatra volt bőven, de főleg azt néztem, mit tudnék dolgozni. Az viszont elég gyászosan festett. Mindenhez kellett valamilyen papír, valami végzettség. Munka nélkül meg hogy élek meg? Volt egy titkos füzetem, abba számolgattam. Meddig elég a félmillió, ha összejön, meg hogy mire elég, meg aztán hogy lenne. El voltam ezzel órákon át. Közben ősz lett. Bent voltam a boltban, a főnökkel pakoltuk fel a polcokra a konzerveket, amikor nyílt az ajtó és ott állt az ismeretlen úr. Mögötte volt a fény , először meg sem ismertem, aztán meg úgy elkezdtem remegni ,hogy még a fogam is összekoccant. – mit adhatok? –kérdezte a főnök, de hátra se nézett, és meg néztem rá és ráztam a fejem, hogy ne! El ne árulja hogy ismer! Hogy magyarázom meg? Meg voltam ijedve. Ő rám nézett- egy doboz cigit kérek – mondta és közben intett kifelé a fejével. A főnök odaadta a cigit, ő fizetett és kiment. Komolyan, a szívem a torkomban dobogott.

Mit akar? Miért jött? El nem tudtam képzelni. Illetve dehogynem. Gondoltam, erre járt, megint azt akarja. Őszinte leszek, nem volt ellenemre még ingyen se. De arra gondoltam, megint húszezer! De ha tíz, az is plusz egy hónap. Megszállottja lettem a pénznek. Egy fillért nem költöttem volna feleslegesen. Nem is költöttem. Mire költöttem volna? Az volt a szerencsém, hogy a WC a bolt mögött volt. Illetve onnan lehetett csak bemenni. – Kimennék pisilni, Főnök. Azzal már ott sem voltam. A nagy fekete autó a bolt mögött állt. Beültem. Újra megéreztem azt a semmihez sem fogható, gyönyörűséges illatot, megint elkábított. Az ismeretlen úr most is gyönyörű volt. Fekete farmar volt rajta, fekete pólóval. És a napszemüveg. Az egyik magazinban pont így nézett ki egy amerikai színész. – Hogy hívnak?- kérdezte és levette a napszemüvegét. Gyönyörű zöld szeme volt. – Zita- dünnyögtem, annyira zavarban voltam, hogy mi lesz most. Itt fogjuk csinálni a kocsiban, vagy mi? –Ide figyelj Zita! Amióta itt voltam, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy akarlak téged! Őszinte leszek. Nős vagyok és nem válok el soha. De van egy ajánlatom a számodra. Felviszlek Budapestre, kibérelek neked egy lakást. Lesz pénzed, ruhád, mindened. Gazdag vagyok, megtehetem. Nem akarlak kalitkába zárni, napközben azt csinálsz amit akarsz, de délután hattól otthon leszel és engem vársz. Vagy jövök vagy nem. Sokszor utazom. Ha elutazom, szólok és akkor nem kell, hogy várj. Más férfival nem lehet kapcsolatod. Én tartom a szavam, nem csaplak be, amíg te is betartod a feltételeket. Nos?- és nézett rám várakozóan. Nem forgott az agyam. Mi? Mi van? Hogy lépjek le vele? Nem is tudtam felfogni, meg se tudtam mukkanni. Csak ültem ott, mint anyám a tűzhely mellett. – Nem tudom- tétováztam- nem tudom ezt eldönteni. – Sietek- hadarta. Elővett egy papírt, láttam ráírja a számát és odaadta. – Hívj, ha döntöttél! De csak napközben hívhatsz! Érted? Bólintottam. Hogy hívnak- kérdeztem. –Péter- azzal átnyúlt előttem és kinyitotta a kocsi ajtaját.

Van cigitek, öcsi?

– Sajnos, a nyolc általános elvégzése után szóba sem jöhetett, hogy esetleg tovább tanulhassak. Nem, mintha okos lettem volna vagy valami, de azért egy szakmát biztos ki tudtam volna tanulni, de szóba se jöhetett. Éppen elköltözött egy nagyobb városba a vegyesbolt eladója. Ott a faluban, egy lottó ötössel ért fel, hogy megkaphattam az állását. Nem voltam boldog tőle, nem úgy, min apám, aki fényes jövőt képzelt maga elé az én ötvenezer Forintos fizetésemből. Szerintem, ha azt mondom, hogy nem akarok szalonnát mérni, töpörtyűt csomagolni egész életemben, tán agyon is vert volna. De a vele töltött tizenhat év alatt, én is megtanultam ezt- azt. Azt is megmondom, tizenhat voltam amikor elvégeztem a sulit, mert év vesztes voltam és hát, egyszer meg ötödikben megbuktam, azt újra kellett járnom. Szóval, élelmes lettem, megtanultam vagy hát, tanulgattam túlélni. Szóval, nem ötvenezret kerestem, mint ahogy apám tudta, hanem hatvanat! Minden hónapban maradt tízezer forintom, néha több is, mert akadt a közértben olyan munka amit megcsináltam, bár nem nekem kellet volna és akkor mindig kaptam egy kis plusz pénzt. Elkezdtem mániákusan gyűjtögetni. Olyan lettem, mint egy kis hörcsög. A bolt raktárában, hátul, volt egy használaton kívüli kéménykürt, abban tartottam a spórolt pénzem. Haza nem mertem vinni, tudtam, apám mindet elvenné az utolsó fillérig, hiszen még a ruhám zsebeit is kikutatta egy kis apróért. Gyűjtögettem és álmodoztam éveken át. Adtam magamnak öt évet, hogy összegyűjtsek annyit, amennyivel ki tudok szabadulni onnan. Úgy számoltam, ha félre teszek havi tízezret, az öt év alatt, több, mint félmillió! Az is erőt adott, hogy apám még annyi pénzt sose látott egybe. Nekem meg meglesz! Ebben biztos voltam. Hogy mit kezdek majd a pénzzel, mit kezdek az életemmel, arról fogalmam se volt, de volt időm gondolkodni bőven. TV-nk nem volt, sőt szinte senkinek a faluban, talán két családnak, akik gazdagok is voltak, autójuk is volt, de azok meg úgy fent hordták az orrukat, hogy nem lehetett megkérni, hadd nézzek meg ezt vagy azt a Tv-ben. A boltba jártak magazinok, meg olyan újságok, amiben a hírességek voltak, meg itt Pesten a nagy, fényes ünnepségek, az után sóvárogtam. Két éve dolgoztam már a boltban, kis falu, nem látsz idegent, mindenkinek ismered mindenkijét. Sőt, azt is tudtam, melyik napon ki mit vesz. Mert hét elején csak úgy az alap dolgokat vették, hétvégére, a vasárnapi ebédhez vettek egy kicsit többet. A faluban a tizennyolc évemmel, már bőven eladósorban lévő lánynak számítottam, de nem kapkodtak értem, nem volt nekem semmim, se hozomány, se egy darab föld, csak a részeges apám, meg az anyám, aki egyre többet ült a tűzhely mellet szótlanul napokig. Azt is tudta az egész falu. Nem udvarolt nekem senki, mert a faluban is fontos volt, hogy egy házassággal kicsit mindenki előbbre jusson, abban a nagy szegénységben. Na, nekem meg kicsit se hiányzott egy olyan ember, mint az apám, hogy majd húsz év múlva, dilisen bámuljak ki a fejemből, mint az anyám. Eszembe se jutott a fiúzás.

Április volt, de már elég meleg. Tizenegy óra körül járhatott, délelőtt nem volt senki a boltban, általában reggel jöttek vagy munka után. Emlékszem át kellett pakolnom a lisztet, mert a tulaj előző nap hozta valahonnan. Sort volt rajtam meg egy trikó. Egyszer csak, egy hatalmas, gyönyörű fekete autó állt meg a bolt előtt. Sose láttam még ilyen nagy kocsit. Kiszállt belőle egy férfi, hát, mint a magazinokban. Sötét öltöny volt rajta, vakító fehér ing, napszemüveg. Szerintem a mi falunkban, senkinek nem volt napszemüvege.

-Van cigitek, öcsi?- kérdezte a férfi. – Van-mondtam és indultam befelé a boltba. Bejött ő is. – Milyet kér? –és fordultam oda, ahol a cigik vannak. Látom, olyan furcsán mustrál engem. – Te lány vagy? – kérdezte, összehúzott szemmel. Az- válaszoltam- milyet kér? –Hány éves vagy-és a két ujjával meglazította az inge gallérját. Tizennyolc. Mért? –kérdeztem. Nem értettem, mit érdeklődik. De alig tudtam levenni róla a szemem, annyira előkelő volt. Tudod te, milyen szép vagy?- kérdezte és nyelt egyet. Na, hát én ezt még nem hallottam soha. Tudtam, hogy hazudik. – Én szép? Hiszen az előbb még fiúnak nézett. Mérges lettem, mit szórakozik egy ilyen előkelő itt velem. -Fogalmad sincs, milyen izgató, ha egy lány úgy néz ki, mit egy kisfiú. Ugye nem tudod? Ugye, fogalmad sincs ez mekkora adomány. Milyen ritka kincs! – Nem – hebegtem, mert elég zavarba jöttem. – Hol a főnök?- nézett körül. –Áruért ment. Nem értettem, miért keresi. – Szóval, nincs itt senki? Ketten vagyunk? – Hát – mondtam- ketten. Hátra lépett, megfordította a nyitva táblát és elindult felém. Azt se tudtam, hová legyek. Láttam, hogy izzik a szeme, szűz voltam, de nem voltam hülye. Tudtam mit akar.

Kerestem a szememmel, merre tudok menekülni, de elállta az utam. Csak jött és amikor odaért, nagyon erősen magához szorított. Olyan finom szaga volt, amilyet még nem éreztem soha. A frissen vasalt ing, a bőre illata, meg valami kölni keveredett össze, elszédültem tőle. Mintha száz keze lett volna. Fogta a fenekem, a mellem, a fejem, a combom, a lábam közt simogatott, csókolt ahol ért. Gyere- rekedt volt a hangja- gyere nem bánod meg! A két combomnál fogva rakott fel a pultra. Meg voltam bénulva, mozdulni se bírtam. Csak azt vettem észre, nincs rajtam se sort, se trikó. Hát, így vesztettem el a szüzességem. Amikor végzett, felhúzta a nadrágját, bekapcsolta az övét, a fejemen keresztül rám húzta a pólót, elvett egy cigit a polcról, odadobott a pultra húszezer Forintot, visszafordította a táblát és elment. Ültem a pulton, felül trikó, alul semmi, forgattam a kezemben a pénzt és azon gondolkoztam, hogy ez tényleg velem történt-e? Aztán, hirtelen észbe kaptam, itt ülök a meztelen micsodámmal a pulton, bármikor bejöhet valaki. Felkaptam a sortom, és eldugtam a húszezrest a többi mellé. Tíz perc alatt tettem félre annyit, mint rendesen két hónap alatt. Pontosan tudtam, két év alatt összesen 268 ezret tettem félre és most 288 ezrem van. És ráadásul egy ilyen gyönyörű férfi! A nevét se tudtam. Igaz, ő se az enyémet.